Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Teresa szereplők

Angelique Boyer

 

1988. július 4-én született a franciaországi Saint-Claude-ban Angélique Monique-Paulet Boyer Rousseau néven.

A mindössze 166 centi magas színésznő félig francia, félig mexikói származású. Kétéves volt, amikor szüleivel együtt visszaköltözött Mexikóba. Belekóstolt az énekesi karrierbe is 2001-ben, amikor csatlakozott a Rabanitos Verdes nevű együtteshez, egy évig volt a tagja. A Rabanitos Verdes 2001. szeptember 1-jén az N SYNC előzenekara volt, a fiúcsapat turnéjának Mexikó városi állomásán. 2004-ben a C3Q'S nevű együttes tagja lett.

Nagyon fiatalon, 8 évesen iratkozott be a mexikói sztárképzőbe, a Centro de Educación Artística de Television-ba, és 12 éves volt, amikor végzett. 20 évesen elutazott Szlovéniába, Ljubljanába egy kirándulásra, ahol beleszeretett egy helyi fiúba, Peter Savič-ba. Színésznői pályafutását a Rebelde című sorozatban mellékszereplőként kezdte, majd jött a Muchachitas como tú (Csajok, mint te), és a Corazón Salvaje (Vad szív). A Teresa az első főszerepe, a sorozat az azonos című, 1959-es telenovella feldolgozása. A feltörekvő Teresa Chávez Aguirre megformálásáért 2011-ben elnyerte a Premios TVyNovelas Legjobb női főszereplő díját. Angelique az 50 legszebb spanyolajkú színész listáján is szerepel. A férfimagazinok kedvelt szereplője, 19 évesen a mexikói Maxim készített fotósorozatot tökéletes testéről.

 Sebastián Rulli

1975. július 6-án született Buenos Aires-ben, Argentínában Sebastián Óscar Rulli néven.

A 187 centi magas színész két gyermek édesapja, felesége 2007 óta Cecilia Galiano színésznő. A régóta egy párt alkotó szerelmesek december 31-én, szűk körben, mindössze 30 barát és családtag jelenlétében mondták ki a boldogító igent. Rulli és Galiano ma már külön élnek, de nem váltak el. Mielőtt Sebastiánt megtalálta a színészet, felkapott modell volt, főleg Milanóba, Páriszba, Zürichbe, Tokióba és Miamiba járt divatbemutatókra, fotózásokra.

A Televisa Centro de Educación Artistica-ban (CEA) tanult színészetet, majd 2000-ben debütált a Primer amor... a mil por hora című sorozatban. Később több szappanoperában is feltűnt, az RTL Klubon futó Rubíban is, legújabb szerepe pedig a 2010-ben indult Teresa, a sorozatban Arturo szerepét játssza.

Aarón Díaz

1982. március 7-én született a mexikói Puerto Vallartán Aaron Díaz Spencer néven.

Díaz néhány évig, középiskolásként a kaliforniai Palo Altóban élt, ebben az időben kezdett modellkedni is, majd miután leérettségizett, hazaköltözött Mexikóba és beiratkozott a Centro de Educación Artística de Televisa-ba (CEA) színészetet tanulni. A népszerű tinisorozatban, a Clase 406-ban mutatkozott be színészként, és innentől kezdve egymást érték a szappanoperák a filmográfiájában, de mellette jutott ideje másik szenvedélyére, a zenére is.

Ana Brenda Contreas

Ana Brenda Contreras 1986. december 24.-én született Mexikóvárosban. 15 évesen  Mexikóvárosba költözött, hogy részt vegyenek  Pop Stars nevű valóság shown, ahol végül döntős lett. 2003 -ban csatlakozott a  Televisa színitanodájába. Legelső szerepét 2005-ben kapta a Barrera de Amor című telenovellában, majd ezt követte 2006-ban a Duelo de Pasiones. 2008-ban szerepelt a Divina confusión című telenovellában amelyben Bibi szerepét játszotta. 2008-2009-ben szerepelt a Juro que te amo című sorozatban, melyben Violeta Madrigal-t alakította. 2009-ben három telenovellában is szerepelt: a Mujeres asensias-ban, a Cabazena de buda-ban és a Sortilegioban (Kettős játszmában) amelyben Maura Albarán szerepét játszotta. Ebben a sorozatban együtt szerepelt Williem levy-vel és Jacqueline Bracamontessel. Legújabb telenovellája a Teresa amelyben Aurora Alcázar szerepét kapta meg, ebben együtt játszott Angelique Boyerrel. A Magyar nézők leginkább a Kettős játszma című telenovellából ismerhetik.2011 augusztus 1.-jén  a  La que nem podia Amar című telenovellában Ana Paulát a főszereplőt testesíti meg.

Fernanda Castillo

Fernanda Castillo 1982. március 24.-én született Mexikóvárosban. 2000 és 2003 között a Center of Artistic Education of Televisában (CEA) tanult.  2000-ben kapta meg első szerepét a Mi destino eres tú című drámában, melyben együtt játszhatott Luceróval. 2002-ben a Las vías del amorban, azaz a Szerelem ösvényeiben Mónica szerepét alakította. A sorozatban olyan színészekkel játszhatott együtt, mint Aracely Arámbula vagy Daniela Romo.
2010-2011-ben forgatott Teresa-ban Luisa de la Barrera Azuela karakterét kapta meg. A sorozatot hazánban is vetítik. 2011-ben a Como dice el dicho című telenovellában kapott szerepet. 2012-ben pedig az Amor bravío című sorozatban játsza Viviana del Valle szerepét. 

Érdekességek:
Gyermekkora óta táncol.

Daniel Arenas

Daniel Arenas 1979 március 30-án született Kolumbiában. Ő volt a legfiatalabb a hat testvér közül, édesapja orvos volt. Tanulmányait a Colegio San Pedro Claver középiskolában végezte,  Bucaramangában. Érettségi után kezdett társadalmi kommunikációt tanulni a  Universidad de Autonomán. Később szüleibel Amerikába költözött.Miután visszaköltözött Kolumbiába részt vett a Protagonistas de novela című reality showban. Majd 2003-ban megkapta Hans Hakerman szerepét a  Francisco el Matemático című telenovellában. 2003-ban szerepelt az Un ángel llamado Azul című sorozatban. 2005-ben a  Los Reyes című telenovellában alakította Santiago Iriarte szerepét. Ezzel az alakításával annyira elnyerte  a nézők szimpátiáját, hogy díjjal jutalmazták az India Catalina Awardson kedvenc színész kategóriában.

Margaríta Magana

Margarita Magaña Jiménez (1979. július 25-én született Mexikóvárosban) mexikói színésznő. Legismertebb szerepei: (Al diablo con los guapos) Karla Arango, (Un gancho al corazón) Estrella Falcón és a (Teresa) Aída Cáceres Azuela.
Margarita 15 évesen kezdte karriérjét a El Club de Gaby-ban. A Centro de Capacitación Artística de Televisa-n (CEA) tanult színésznőnek.

Manuel Landeta

Manuel Landeta (születési név:José Manuel Goenaga Jassan) egy mexikói telenovellaszínész és énekes.Két fia van:Imanol Landeta és Jordi Landeta ők ketten is telenovella színészek és énekesek.Manuel 26 évesen kezdte telenovella színészi karierrjét La Isabela de Pasion című telenovellában.1986-ban megkapta első telenovella főszerepét a Martín Garatuza című telenovellában.2001-ben készített egí albumot Mírame címmel.2005-ben szerepelt a Dancing with the Stars című táncos tehetségkutatóban.Tánc közben leveszi a ruháit ebben a műsorban.Manuel Landeta Mexikóban egy  mexikói szex-szimbólum.

Issabela Camil

Isabella Camil 1969. augusztus 13-án született Mexikóvárosban. Van egy fiatalabb fiú testvére, aki szintén színész, Jaime Camil.  A férje egy mexikói színész és producer, Sergio Mayer. 2010-ben megkapta Paloma Dueñas szerepét is a Teresa című sorozatban, ahol olyan színészekkel játszhatott együtt, mint Sebastián Rulli, Aarón Díaz és Angelique Boyer. 

Cynthia Clitbo

Cynthia Klitbo 1967. március 11.-én született, Zacatecasban, Mexikóban. Apja dán, anyja mexikói. 

Telenovellák:

1987-ben kapta meg első telenovellaszerepét, mely egyben a legelső szereplése is volt. A Como duele callar-ban, majd még ebben az évben Aurora szerepét is megkapta az Amor en Silencio-ban. 1989-ben Leticia-t alakította a Mi Segunda Madre-ben, majd 1990-ben a Yo Compro esa mujer-ben és a Mi pequeña Soledad-ban is láthattuk. 1992-ben újabb Leticia nevezetű karaktert játszott el a Vida robada-ban, majd még ebben az évben a Cadenas de amargura-ban Sofía Gastélum szerepe is az ölébe hullott. 1993-ban Ana Luisa-t keltette életre a Sueño de amor -ban, majd a La Dueña (Mexico) következett 1995-ben, ahol Laura-ként szerepelt. 1997-ben Rosaura Ontiveros-t is ő játszotta el az Alguna vez tendremos alas-ban.


 Raquel Olmedo

Raquel Olmedo, születési nevén Siomara Anicia Orama Leal 1937. december 30-án született Kubában.

Karrier:

1956-ban színházban kezdte karrierjét, opera énekkel szülőhazájában, Kubában. Az 1959-es kubai forradalom Nyomán, amikor több millió ember menekült el Kubából idézettségi szükség miatt, Raquel Mexikóba menekült 1959-ben, mint egy ismeretlen művész. Kis munka volt a filmiparban, mielőtt végleg egy kis szerepet nem kap a telenovellában La Sombra Del Otro 1963-ban. Az évek során hat albumot adott ki, és számos telenovellában kapott szerepet. Novellái közül néhányat hazánkban is levetíttek. Ilyen volt a nagysikerű Esmeralda, vagy a Mar de Amor amit a Szerelem tengere címen vetítettek, vagy éppen a Teresa. Jelenleg sem tétlenkedik, ugyanis az Abismo de Pasión-t forgatja.Érdekességek:- Eddig kétszer játszhatott együtt a sikeres Angelique Boyerrel, ugyanis a Teresa-ban is és az Abismo de Pasiónban is mellette tűnik fel.- Jelenleg 74 éves.

Felícia Mercado 

Felicia Mercado Agud (1959. december 19-) egy mexikói telenovella színésznő.1959. december 19-én született Ofelia és Jose Luis Mercado Agud lányaként.1977-ben ő lett a győztes a Szépségkirálynő választáson így Felicia  elnyerte a Miss Universe Miss Mexikó címet.1995-ben jelenik meg Lazos de amor című telenovellában.1997-ben férjhez ment Eugene Santoscoy-hoz.1998-ben megszületik Feliciának és Eugénnek első közös lánygyermekük akinek a Fracesca nevet adták.2010-ben kapott egy rövid szerepet a Sortilegio című sorozatban.2010-ben megkapta Genoveva szerepét a Teresa című sorozatban.2011-ben szerepet kapott a Zárt ajtók mögött című sorozatban.